Tuesday, March 27, 2018

Lábjóga 💚

Ha belegondolunk mennyi mindent tesz meg értünk a lábunk napközben, mennyit kínozzuk a cipőnkkel, a fel-le rohangászással és szinte észre sem vesszük. Cserébe nem sok mindent teszünk érte hálánk jeléül, néha kicsit megmasszírozzuk, de sokunknak ennyi.

Sajnos sok lábprobléma a test többi részében is gondot okozhat. Sok esetben innen ered a rossz testtartás is, de rengetegszer okoz csípő és térd-problémákat is. Az egyik legjobb módja, hogy erősítsük, gondját viseljük kis lábikónknak a jóga. Mi más? 😊 A láb tornáztatásával, nyújtásával sokkal flexibilisebb lesz a lábfej, az ujjak és a boka, jobban tudnak mozogni az izmok is járás közben. Közben erősödnek is az izmaink, így nagyobb lesz a láb stabilitása és a teherbírása is. 

Mielőtt nekikezdenél bármilyen lábjógának, először is figyeld meg, hogyan állsz pl. Tadasana pózban. (Lábfejek összeérnek, láb szorosan egymás mellett, szögegyenesen állsz) Hová helyezed a testsúlyodat? A lábujjak irányába, a lábfej közepe felé vagy inkább a sarkadra. A lábak külső vagy belső részére teszed a súlyod? Ezt akár a cipőd vizslatásából is kiderítheted. Jól el lehet játszani azzal, hogy próbálod mindig máshová helyezni a testsúlyodat. Kicsit dölöngélsz, vagy szétterpeszted az ujjaid, felemeled őket a matracról, vagy lábujjhegyen pipiskedsz. Ezekkel az apró mozdulatokkal megtanulhatsz jobban figyelni a lábadra jóga közben, de ha sokat gyakorolod, a mindennapokban is. 

Rengeteg embernek vannak merev, rugalmatlan lábujjai. A lábujj erősítő gyakorlatokat állva vagy ülve is végezheted. Ha állsz, próbáld az ujjaidat a padlóba nyomni, majd felemelni őket. Ülve csak hajlítsd lefelé az ujjakat (mintha "ökölbe" akarnád szorítani), majd fel. Próbáld meg szétfeszíteni az ujjakat, aztán lazítsd el őket. Mozgasd őket együtt, aztán megpróbálhatod külön-külön is. Állva jó móka, ha felemeled az ujjaid és megpróbálod egyesével lerakni őket. Egyszer a kisujjad irányából, másszor a nagy ujjad felől. Ez még a lábfej keringését is javítja. 

Nagyon jó izomlazító jóga póz a Virasana és a Vajrasana, vagy a másik variációja, ha nem a lábfejeden, hanem a lábujjaidon ülve végzed. Ezt a két pózt akár oda-vissza is váltogathatod. 

Adho Mukha Svanasana, vagyis a lefelé néző kutya póz is nagyszerűen alkalmas arra, hogy megmozgasd közben a lábad. Végezhetsz óvatos bokakörzéseket váltott lábon, vagy a sarkad le-fel emelgetésével is játszhatsz. 

Jó lábjógázást!😚 Namasté



No comments:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...